Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Rally Sweden 2010 2-3. nap: Hirvonen nyert

2010.02.17

Kép Bár Hirvonen előnye nem volt túl nagy a második nap reggelén, ez az első körben méginkább lecsökkent; a nap felénél már csak 4.2 másodperc volt. De a délutáni szakaszokra-mint később kiderült-döntő volt a gumiválasztás, ezért ez nagyban befolyásolta a második nap végeredményét. Loeb rosszkor rakatott fel új gumit, így Mikko a nap végére 16.6 mp-es előnyre tett szert. A harmadik helyen is történt változás, ugyanis Sordo (aki az első nap még a győzelemért harcolt) nagyon bal lábbal kelt fel, egyre több kicsi hibát vétett, Latvala pedig folyamatosan tartotta rajta a nyomást. Ennek eredménye képpen Sordo megforgott, rengeteg időt veszített, s lecsúszott a negyedik helyre. Az ötödiken továbbra is Ogier foglalt helyet, valamint a hatodik is maradt Henning Solberg. A hetedik helyet az első nap sokat kalandozó Wilson foglalta el, mögötte Östberg és a szenvedő Petter Solberg következtek. A 10., utolsó pontszerző helyen már egy S2000-es autó állt, pilótaülésében Per Gunnar Anderssonnal.

Kép A harmadik nap nagy kérdése volt, hogy Loeb meg tudja-e fogni Hirvonent a napi öt szakaszon. A válasz a nem volt, ugyanis már a napi második gyors után feladta a harcot Sebastien, mondván "ő most túl gyors itt, nem érdemes kockáztatni." Így a végén Hirvonen 42.3 mp-es előnnyel megnyerte a versenyt, és egyben a 12. futamgyőzelmét is begyűjtötte. Loeb lett a második, Latvala pedig maga mögött tartotta Sordot, sőt, elég sokat rá is vert, így dobogóval kezdte az évet. Teljesen eseménytelen, de annál simeresebb versenyt tudhat maga mögött Sebastien Ogier, akinek ez volt a második versenye havon, ennek ellenére megverte pl. a Solbergeket és Östberget is, akik tudvalevőleg otthonosan mozognak a havon. Tartotta magát a 7-8-9. hely is, a Wilson-Östberg-Solberg sorrend nem változott, bár közülük mindenkinek voltak problémái mind a verseny alatt, mind pedig az utolsó nap. A tizedik maradt Andersson, aki ezzel a legygyorsabb nem-WRC-s versenyző lett. Grönholm végül a 23. helyen fejezte be a versenyt, és egyre jobban mozgott a pályákon, még szakaszt is nyert, ami ennyi kihagyás után szenzációs. Räikkönen pedig a kissé kiábrándító 30. lett, de a részeredményei bíztatóak voltak, úgyhogy akármi lehet még a szezon végéig belőle.

A következő verseny, a Corona Rally Mexico március 5-7 között fog zajlani.

Overall

Pos

No

Driver

 

Time

Diff Next

Diff 1st

1.

3

Mikko HIRVONEN

M

3:09:30.4

0.0

0.0

2.

1

Sébastien LOEB

M

3:10:12.7

+42.3

+42.3

3.

4

Jari-Matti LATVALA

M

3:10:45.8

+33.1

+1:15.4

4.

2

Dani SORDO

M

3:12:12.0

+1:26.2

+2:41.6

5.

7

Sébastien OGIER

M

3:13:45.7

+1:33.7

+4:15.3

6.

6

Henning SOLBERG

M

3:14:53.8

+1:08.1

+5:23.4

7.

12

Matthew WILSON

 

3:17:24.3

+2:30.5

+7:53.9

8.

15

Mads ÖSTBERG

 

3:18:52.6

+1:28.3

+9:22.2

9.

11

Petter SOLBERG

 

3:19:47.9

+55.3

+10:17.5

10.

49

P-G ANDERSSON

 

3:21:39.3

+1:51.4

+12:08.9

results/photos: wrc.com