Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Rally Argentina: Az első nap véget ért

2009.04.24

Kép Szinte minden szakaszon más került az élre, és mindössze tizedekre autóztak egymástól a pilóták. A napi utolsó, kilencedik gyorsaságit Latvala nyerte, 1.6 másodperccel Sordo és 6.2-vel P.Solberg előtt. Mögötte Hirvonen zárt fél másodperccel, míg Henning négy tizeddel kapott ki Mikkotól. Itt egy kis űr tátongott, ugyanis Loeb 7.6 mp-el ment lassabban az idősebb Solbergnél, Latvalától pedig közel 15-öt kapott. Mögötte-ma először-sikerült Villagrának megvernie Wilsont, rögtön 5.9-el. Az összetettet tekintve kezd egy kicsit szétcsúszni a mezőny, de a párok alakulófélben vannak (Sordo-Hirvonen, Loeb-Solberg, de még Latvala is okozhat holnap kellemetlenségeket Henningnek).

Azonban nem csak a "nagyok", hanem a kisebbek is mérkőznek Argentínában. A PWRC-sek között a helyi Pozzo vezet, mögötte Al-Attyah és Ligato következik, Mayer Gábor pedig a 7. hely környékén mozgolódik. 

A JWRC-sek között pedig Alessandro Bettega vezet. Holnap kilenc gyorsaságit kell letudniuk a csapatoknak.

Az összetett az első nap után:

1.Daniel Sordo 1:45:11.3

2.Mikko Hirvonen +5.1

3.Sebastien Loeb +16.3

4.Petter Solberg +18.9 

5.Henning Solberg +47.9

6.Jari-Matti Latvala +1:06.4

7.Matthew Wilson +2:23.0

8.Frederico Villagra +2:38.9

foto:wrc.com