Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Neste Oil Rallye Finland 3.nap: Loeb ezt is behúzta

2012.08.08

120808_pod.jpg

Loeb győzelme egyben a 73. is volt karrierje során, ráadásul Juha Kankkunennel egyetemben háromszor nyert itt, a következő lépés talán Mäkinen 4-es rekordja lehet. Seb gond nélkül futott, bár Hirvonen alaposan megkergette, így is nyert. Mikko az Ouninpohján majdnem rekordot döntött, de a mostani szakasz rövidebb volt a 2004-esnél, így Solbergnél maradt a rekord. Latvala csalódott volt, hogy nem tudtak a Citroenekkel küzdeni, ennek oka főleg a verseny elején elvesztett idő volt. Solberg a Power Stage-en szerzett pluszpontokkal és az említett rekorddal vigasztalódhatott, a teljesítményükkel már nem annyira. Ötödik lett Östberg, miután vissza kellett másznia a helyére egy műszaki gond után; őt Tänak kergette, de a végén lemaradt egy kicsit, de a sok kiesés után nagyon kellett ez a 6. hely is. Hetedikként Matti Rantanen végzett, aki Ketomaa-t taszította le, miután utóbbi defektet kapott. A kilencedik Prokop lett, a top10-et Ogier zárta. (foto: bestofrallylive)

120808_breen.jpg

Az SWRC-ben igazán drámaira sikeredett a vasárnap. Breen és Andersson végig küzdöttek, majd utóbbi Protonján eltört az egyik féltengely, majd Breen mutatott be egy csúnya bukást az Ouninpohján, aminek az eredménye Anddersson győzelme és egy totálkár lett. Második helyen zárt Yazeed Al-Rajhi, őt Juha Salo követte a második Protonnal a dobogón. Negyedikként Maciej Oleksowicz végzett, ötödik pedig a szombaton élről kieső Esapekka Lappi. A címesélyesek közül nem csak Breen nem ért be, Hayden Paddon is kiesett még szombat reggel, mert szétesett a BRR-es Fabia motorja. (foto: McKlein)

120808_evans.jpg

Az Academy-t Elfyn Evans nyerte, így ő az első duplázó idén. Pontus Tidemand végzett másodikként, és a szakaszgyőzelmeiért kapott pluszpontokkal a bajnoki esélyei visszatértek. A bronzos pozícióért Timo van der Marel és Brendan Reeves voltak versenyben, de az előbbi az utolsó szakaszon beesett, így az ausztrálé lett a dobogó alsó foka. José Suares lett a negyedik, John MacCrone pedig az ötödik. Alistair Fisher, aki egy gázpedál-hiba után visszaállt, kilencedik lett.

Eredmények:

Abszolút:

Pos No Driver   Time Diff
Prev
Diff
1st
1. 1 S. LOEB M 2:28:11.4 0.0 0.0
2. 2 M. HIRVONEN M 2:28:17.5 +6.1 +6.1
3. 3 J. LATVALA M 2:28:46.4 +28.9 +35.0
4. 4 P. SOLBERG M 2:29:07.5 +21.1 +56.1
5. 10 M. ØSTBERG M 2:30:43.5 +1:36.0 +2:32.1
6. 5 O. TÄNAK M 2:30:59.0 +15.5 +2:47.6
7. 18 M. RANTANEN   2:33:03.1 +2:04.1 +4:51.7
8. 17 J. KETOMAA   2:34:13.3 +1:10.2 +6:01.9
9. 15 M. PROKOP   2:34:15.7 +2.4 +6:04.3
10. 20 S. OGIER   2:36:57.4 +2:41.7 +8:46.0
11. 33 P. ANDERSSON S 2:39:01.2 +2:03.8 +10:49.8
12. 54 K. KRUUDA   2:39:20.3 +19.1 +11:08.9
13. 51 J. NIKARA   2:40:43.6 +1:23.3 +12:32.2
14. 19 S. LINDHOLM   2:40:46.4 +2.8 +12:35.0
15. 12 A. ARAÚJO   2:40:55.1 +8.7 +12:43.7

SWRC:

Pos No Driver   Time Diff
Prev
Diff
1st
1. 33 P. ANDERSSON S 2:39:01.2 0.0 0.0
2. 36 Y. AL RAJHI S 2:42:19.0 +3:17.8 +3:17.8
3. 34 J. SALO S 2:44:47.9 +2:28.9 +5:46.7
4. 35 M. OLEKSOWICZ S 2:50:34.6 +5:46.7 +11:33.4
5. 49 E. LAPPI S 2:51:19.0 +44.4 +12:17.8

Academy:

Pos No Driver   Time Diff
Prev
Diff
1st
1. 109 E. EVANS A 2:34:07.7 0.0 0.0
2. 105 P. TIDEMAND A 2:35:03.0 +55.3 +55.3
3. 106 B. REEVES A 2:35:35.1 +32.1 +1:27.4
4. 102 J. SUAREZ A 2:36:22.5 +47.4 +2:14.8
5. 108 J. MACCRONE A 2:37:09.7 +47.2 +3:02.0
6. 101 C. DUPLESSIS A 2:41:26.2 +4:16.5 +7:18.5
7. 111 J. SILVA A 2:47:45.7 +6:19.5 +13:38.0
8. 113 A. HAIGH-SMITH A 3:04:09.2 +16:23.5 +30:01.5
9. 103 A. FISHER A 3:14:16.6 +10:07.4 +40:08.9