Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Neste Oil Rally Finland 1.nap: Loeb vezet

2012.08.02

 

120803_lat.jpg

Pénteken tehát kb. 30km-t kellett teljesítenie a mezőnynek, és született egy-két meglepetés is. Talán Loeb pozíciója is annak számít, hiszen mindnki azt reméli, hogy legalább Finnországban verhető, de egyre inkább úgy néz ki, hogy már itt sem. Hirvonen két szakaszig a mezőnyben "kullogott" (már amennyire ezeken a szakaszokon lehet kullogni), a harmadikon viszont felugrott Loeb mögé. Vele azonos idővel áll Latvala, aki kicsit a beállítások miatt szenvedett. Mögötte áll Östberg, aki szintén az utolsó szakaszon villantva lépett előre, és már-már Latvalát veszélyezteti. Ötödik Neuville, aki az első szakasz után majdhogynem bocsánatot kért a gyatra teljesítményéért, pedig 3. időt ment... Ezután kicsit visszább esett a teljesítménye, de első finn versenyén ez is borzaszó jó. Hatodik Petter Solberg, aki egészen a második szakasz végéig 2. volt, aztán visszaesett. Hetedik Atkinson, aki Al-Attiyah helyére ült be, a katari ugyanis az olimpián indult, és bronzérmet szerzett sportlövészetben. Nyolcadik Novikov, kilencedik Tänek, tizedik pedig Ketomaa. (foto: Vincent Thuillier)

 

 

120803_lappi.jpg

Az SWRC-ben a csata mindig sokkal szorosabb itt, mint a WRC-ké. Ez most nem teljesen igaz, de ha hozzávesszük Ogier-t is, akkor már igen. Ogier, Lappi és Paddon 5.1mp-re vannak egymástól, de Seb nem számít az értékelésbe, így a szabadkártyás Esapekka Lappi vezet. Harmadik a Protonnal PG Andersson, akit a visszatérő Craig Breen (Paul Nagle-lel az oldalán) követ negyedikként, némi fékgondokat követően. Juha Salo a másik Protonnal az ötödik, a további sorrend Al-Rajhi és Oleksowicz. (foto: Suomen Kuvalehti)

 

 

120803_ahlin.jpg

Az Academy mezőnye is eléggé sűrű. A walesi Elfyn Evans vezet, alig megelőzve Alistair Fishert. Harmadik Brendan Reeves, aki egy hajszállal áll előrébb van der Marel-nél. MacCrone és Tiedemand sem mentek rosszul, ők az ötödik-hatodik helyet foglalják el. A további sorrend Suarez, Duplessis, Silva és Haigh-Smith, aki több, mint 10 percet állt egy műszaki hiba miatt a harmadik szakaszon. A nap legszebb szaltóját Fredrik Ahlin mutatta be; az olimpiai tornászok is megirigyelték volna. Ő és a navigátora, Morten Erik Abrahamsen megúszták sérülés nélkül, de a Fiesta bukócsöve elgörbült, így kiestek. (foto: Marko Kettinen)

 

Eredmények:

Abszolút

Pos No Driver   Time Diff
Prev
Diff
1st
1. 1 S. LOEB M 15:07.1 0.0 0.0
2. 2 M. HIRVONEN M 15:14.4 +7.3 +7.3
3. 3 J. LATVALA M 15:14.4 0.0 +7.3
4. 10 M. ØSTBERG M 15:14.6 +0.2 +7.5
5. 8 T. NEUVILLE M 15:16.1 +1.5 +9.0
6. 4 P. SOLBERG M 15:16.3 +0.2 +9.2
7. 7 C. ATKINSON M 15:22.7 +6.4 +15.6
8. 6 E. NOVIKOV M 15:25.3 +2.6 +18.2
9. 5 O. TÄNAK M 15:28.2 +2.9 +21.1
10. 17 J. KETOMAA   15:40.2 +12.0 +33.1
11. 15 M. PROKOP   15:44.9 +4.7 +37.8
12. 20 S. OGIER   15:48.2 +3.3 +41.1
13. 49 E. LAPPI S 15:51.8 +3.6 +44.7
14. 18 M. RANTANEN   15:53.0 +1.2 +45.9
15. 31 H. PADDON S 15:53.3 +0.3 +46.2

SWRC:

Pos No Driver   Time Diff
Prev
Diff
1st
1. 49 E. LAPPI S 15:51.8 0.0 0.0
2. 31 H. PADDON S 15:53.3 +1.5 +1.5
3. 33 P. ANDERSSON S 16:04.4 +11.1 +12.6
4. 32 C. BREEN S 16:07.7 +3.3 +15.9
5. 34 J. SALO S 16:15.3 +7.6 +23.5
6. 36 Y. AL RAJHI S 16:28.8 +13.5 +37.0
7. 35 M. OLEKSOWICZ S 16:59.2 +30.4 +1:07.4

 

Academy:

Pos No Driver   Time Diff
Prev
Diff
1st
1. 109 E. EVANS A 17:12.0 0.0 0.0
2. 103 A. FISHER A 17:14.8 +2.8 +2.8
3. 106 B. REEVES A 17:29.5 +14.7 +17.5
4. 107 T. VAN DER MAREL A 17:29.6 +0.1 +17.6
5. 108 J. MACCRONE A 17:41.9 +12.3 +29.9
6. 105 P. TIDEMAND A 17:46.8 +4.9 +34.8
7. 102 J. SUAREZ A 17:50.8 +4.0 +38.8
8. 101 C. DUPLESSIS A 18:19.4 +28.6 +1:07.4
9. 111 J. SILVA A 19:00.3 +40.9 +1:48.3
10. 113 A. HAIGH-SMITH A 30:25.6 +11:25.3 +13:13.6