Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kép

A Rally

 

A hihetetlenül izgalmas és érdekes szezonkezdet után a cirkusz az amerikai kontinensre érkezik, egészen pontosan Mexikóba. A verseny központja az ország cipőgyártási fellegvára, Leon lesz, amely a foci VB-t is rendezhette 1970-ben és '86-ban. A verseny először 2004-ben szerepelt a versenynaptárban, akkor Märtin nyert.

A verseny híres a rövid etapjairól és emiatt a pörgősségéről is. Egyik gyorsasági sincs a szervizparktól 44km-nél távolabb. Érdekesség, hogy bár murvás versenyként tartják számon, 6db hosszabb-rövidebb aszfaltos betétet is tartalmaz, köztük Leon versenypályáját is. A gyorsaságik gyorsak, ám apró sziklákkal borított talajon vezetnek. A pályák a Sierra de Lobos, illetve a Sierra de Guanajuato hegyekben találhatók, és a gyakran 2300 méteres magasság több gondot is okoz: egyrészt a kisebb légnyomás és a ritkább levegő miatt a fékek és a motorok túlmelegedhetnek, és a teljesítmény is csökken. Összesen 22 gyorsaságival kell megküzdenie a csapatoknak, összesen 364.87 kilométeren.

Ki fog nyerni?

A legutóbbi négy futam nyertese, a hétszeres világbajnok és címvédő Sebastien Loeb a legesélyesebb a győzelemre, annak ellenére, hogy Svédországban rengeteget szenvedett. Azonban ez itt könnyen a segítségére lehet, hiszen mire hatodikként elrajtol, addigra az út teljesen le lesz takarítva előtte. Mikko Hirvonen már nincs ilyen jó helyzetben: a szezonnyitó győztese fog elsőként kigurulni a pályákra, és a már említett, apró sziklás pályák nem fognak túlságosan tapadni számára. Annyi előnye lehet a Citroënekkel szemben, hogy a Ford tudott száraz körülmények közt tesztelni, míg a franciák nem. Jari-Matti Latvala harmadikként kezdte a szezont, de a teszten ismét felborult, így kevesebbet tudott menni. Szerencsére sem ő, sem a navigátora nem sérült. Sebastien Ogier 2008-ban itt debütált a WRC-ben, azonnal megnyerve a JWRC-t. Elmondása szerint szereti a versenyt, és a murvát is jobban kedveli az aszfaltnál, így ő is esélyes a győzelemre. Petter Solberg mindig is jól szerepelt Mexikóban, 2005-ben meg is nyerte a versenyt. Az ő hátránya a tesztkilométerek hiánya lehet, habár teszteltek a verseny előtt, még mindig nem ment a DS3 WRC-vel annyit, hogy teljesen belakja. Ezt ellensúlyozhatja az, hogy ötödikként fog rajtolni. Egyértelműen nagy lesz az érdeklődés Mads Østberg iránt, főleg a szezonnyitón nyújtott teljesítménye után. Hatalmas hátránya abban rejlik, hogy még sosem állt rajthoz Mexikóban, és murván sem sokat vezette a Fiestát. A második rajthelye sem sokat segít rajta. Henning Solberg, illetve Matt Wilson már rutinosak a közép-amerikai versenyen, és a svédországi kudarcuk után várhatóan igyekeznek majd minél jobb eredményt elérni. Itt kezdi a szezont a Munchi's színeiben Frederico Villagra, illetve az egy év kihagyás után visszatérő Evgeniy Novikov is. Mindketten Fiestával indulnak, és korábban is részt vettek a versenyen. És persze indul a fenegyerek Ken Block is; Dennis Kuipers pedig zárja a Fiesta WRC-k sorát, aki szintén újonc lesz a gringók földjén.

Tudtad?

Mikor a verseny a már elbúcsúzott rotációs rendszernek köszönhetően nem volt benne a 2009-es naptárban, a szervezők megrendezték a Rally of Nations-t, amit Manfred Stohl nyert meg, míg a nemzetek kupáját Spanyolország kapta Xavier Pons és Dani Sola eredményének köszönhetően.

Gumik

A Michelin a Latitude Cross H nevezetű abroncsával jelenik meg a szezon első murvás verenyén, míg a DMACK a DMG G2-vel érkezik. Minden csapatnak 30 garnitúra gumi áll a rendelkezésére, hattal kiegészítve a Shakedown-ra.