Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Acropolis Rally 2. nap: Az Acropolis kimutatta a foga fehérjét

2009.06.14

Kép Az első nap után jó csatára lehetett számítani, hiszen az éllovas Hirvonen és Sordo 3 mp-en belül voltak, de Loeb is csak 21-re volt Mikkotól, ami a rajthely miatt tökéletes lett volna. De csak volna, ugyanis Sebastien alaposan összecsukta a C4-et a napi nyitó gyorson. Maradt tehát Hirvonen és Sordo, de köztük a sorrend és a különbség sem változott a szerviz előtti utolsó gyorsaságiig. Loeb balaestével Petter fellépett harmadiknak, és érdekes helyzetet teremtett a napi második gyorson azzal, hogy hozott Hirvonenen 15-öt. A következő szakasz vízválasztónak bizonyult: Sordo lerombolta a jobb hátsó felfüggesztését, ami miatt Petternek belengeték a sárga zászlót, így etaptempóban kellett a szakaszt teljesítenie. Henning, aki utána rajtolt, ugyanazon a sziklán csavarta ki a Focus jobb első futóművét amivel Dani is randizott. Így az első napon hibázó Latvala már az ötödik volt, Solberg pedig időjóváírást kapott. Szerviz után a délelőtti 3 szakasz várt a csapatokra ismét. Itt már kezdett kiéleződni a Hirvonen-Solberg párharc az első helyért. Petter a 10-es gyorson hozott is 3 mp-et Mikkon, a következő, 11-esen pedig tényleg rákapcsolt. Azonban az utolsó előtti időellenőrzőhöz érve 40 másodperc, a szakasz céljában pedig három perc volt a hátrány. Nos, hogy mi történt? "Igazán siettem, aztán egyszercsak egy hatalmas csattanás, és a gátló már fel is tolta a motorháztetőt. Nem tudom, hogy meg tudjuk-e csinálni. Kár érte. Pedig már 10-et hoztam Hirvonenen (a 21.9-ből!), amikor ez történt."  Petter csapata már meg is erősítette, hogy kiállnak, de közben Solberg és Mills megcsinálták az autót, és be is hozták a szervizbe. Másnap azonban már nem rajtolnak el az autó sérülései miatt. Ostberg is ugyanezen szakaszon, ugyanezen gonddal esett ki. A többiek viszonylag simán megúszták a napot.

Overall classification day 2, Rally Acropolis, Greece:
1. Mikko Hirvonen, Ford
2. Sebastien Ogier, Citroen +1.40,1
3. Jari Matti Latvala, Ford +2.44,2
4. Evgenij Novikov, Citroen +3.49,8
5. Federico Villagra, Ford +4.03,1
6. Rautenbach, Citroen +4.11,9
7. Al Quassimi, Ford +6.09,4
8. Petter Solberg, Citroen +10.12,1

foto/results: PSWRT