Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Eltűnt csapatok nyomában 2. rész: a Peugeot

2010.07.16

Nos, mivel a sorozat csak a B csoport utáni időkről szól, ezért a 205-ről nem lesz ténylegesen szó. 1987-et írunk, a legendás szuperautókat Henri Toivonen korzikai halála után végleg betiltották. A Peugeot gyári szinten kivonult a VB-ről, amit ebben az évben a Lancia dominált-ez egy másik történet. Az A-s autók bevezetésével a csapat nem tudott mit kezdeni, nem volt alkalmas és szabályoknak megfelelő autó. A 205-ből A és N csoportos változat is készült ugyan, de elsőkerékhajtással, tehát csak a Formula-2000-es kategóriában voltak versenyképesek. Ezután hosszú szünet.

Kép Egészen 1997-ig, amikor is a Peugeot bemutatta a 306 Maxi Kit-Cart. Az autó elsőkerékhajtású volt, 2literes szívómotorral, szekvenciális váltóval. A gyár hamar bizonyította az autó képességeit, amely Portugáliában debütált, murván. Az első bevetésén rögtön hét pontot szereztek vele, Catalunyán és Korzikán pedig kategória-kettősgyőzelmet aratott a csapat; előbbi versenyen Panizzi harmadik, Javier Azcona pedig hetedik lett. Korzikán Panizzi és Delecour sorrendben értek célba, az abszolút harmadik-negyedik helyeken. A Peugeot ezután már nem látogatott el '97-ben több versenyre. A csapat F2-ben harmadik, Panizzi abszolútban tizedik lett.

Kép 1998-ban a Peugeot ismét nem állt rajthoz az összes versenyen. Monte-Carloban kettősgyőzelmet szereztek, valamint Portugáliából és Spanyolországból győzelemmel térhettek haza; Korzikán pedig ismét dupláztak F2-ben, ráadásul Delecour második lett összetettben. Argentínában csak egy negyedik hely jutott, San Remo-ban viszont Panizzi nyerte a kategóriát, és az F2-es dobogó alsó foka is a Peugeot-é volt. F2-ben a csapat második, abszolútban Delecour tizedik lett, míg Panizzi 12. Megkezdődött a 206WRC fejlesztése is.

Kép 1999 nagy változás volt a csapat életében. Bemutatták ugyanis a 206WRC-t, amelyet mindenki erősnek gondolt. A szezon elején a 306-tal ruccantak ki pár helyre, a 206 pedig Korzikán debütált. A várakozásoknak megfelelt az autó, Delecour és Panizzi rögtön nagyon gyorsak voltak vele. Ám új autóként természetesen volt egy-két gyerekbetegsége, így mindkét páros kiesett a gép első versenyén. Míg Panizzi aszfaltspecialista volt, addig a frissen érkezett Grönholm a murvát szerette. Az első siker sem váratott magára sokat; Panizzi Olaszországban második lett. Grönholm is gyűjtötte a pontokat; Finnországban negyedik, Ausztráliában ötödik lett. A csapat év végén hatodik, Panizzi tizedik lett.

Kép 2000-ez az év aranybetűkkel került bele a Peugeot történelemkönyvébe. Grönholm megtörte Mäkinen világbajnoki címeinek a sorát, ráadásul a csapat is az élen végzett. Bár a szezon borzasztóan indult, ugyanis a Montén mindhárom autó gyakorlatilag lefagyott, nem indultak. Ezzel mintha a szerencsétlenségek is elmúltak volna, hiszen Grönholm megnyerte a Svéd ralit. Ezt követte még három győzelem, három második és egy negyedik hely, valamint pár ötödik. Panizzi is megszerezte élete első VB-futamgyőzelmét Korzikán, amit megismételt San Remoban. Itt összetűzésbe keveredett a csapattárs Delecourral, aki tiltott tréninggel vádolta. Az autó is fejlődött, a Catalunya-ralin érkezett meg a 2000-es fejlesztésű autó, ami inkább csak egy finomított volt. Tehát a 2 bajnoki cím mellett Delecour hatodik, Panizzi hetedik lett.

Kép 2001-ben változott a pilótafelállás, Delecourt a hisztije miatt kirúgták, helyére Auriol érkezett a Seat-tól. Ez az év sem kezdődött alami jól; a Montén megint kiesett mindhárom Peugeot. Bár Svédországban nyert Rovanpera, nem ő volt nevezve a gyártói pontszerzőnek. Ezután Grönholm Portugáliában, Rovanpera pedig az Acropolison lett harmadik; Auriol viszont nyert Spanyolországban, Panizzi második lett. Az év első felében ez az öt eredmény állt a csapat versenyzőinek neve mellett, Grönholm bajnoki esélyei pedig elúszni látszottak. A 2001-es WRC Cipruson debütált, ebben a hűtést és a súlyeloszlást javították, ötsebességes váltó került a kocsiba és a motor egyes elemeit is átdolgozták. A szezon második felére azonban feltámadtak: Rovanpera második lett Kenyában és Walesben, valamint negyedik Finnországban és Ausztráliában. Grönholm is megtáltosodott, nyert Finnországban, Ausztráliában és Walesben, valamint ötödik lett Új-Zélandon. Auriol három harmadik helyet szerzett, Panizzi pedig gyűjtött egy első- és egy második helyet. Ezzel a csapat világbajnok lett, de Grönholm elvesztette a címét, amit Burns nyert meg.

Kép 2002-ben a pilótanévsor ismét változott: Auriol helyére a címvédő Burns érkezett. A Montén egyedül Grönholm szerzett pontokat. Ráadásul a finn ezután végigdominálta az évet: szerzett öt győzelmet, két második és egy negyedik helyet. Ezzel megszerezte második VB-címét is. Burns képtelen volt mind megvédeni a címét, mind pedig nyerni. Három második helyet szerzett, egy harmadikat és két negyediket; így csak ötödik lett. Rovanpera szerzett négy második és két negyedik helyet, Panizzi pedig háromszor nyert, egyszer pedig hatodik lett. A 2002-es 206 az Acropolison mutatkozott be; újdonság volt az új hátsó szárny, az erősített futómű és az ismét javított hűtés. Grönholm és a Peugeot tehát ismét duplázott. Az utód, a 307WRC fejlesztése tavasszal indult meg.

Kép 2003-ban a pilótafelállás maradt, viszont érkezett egy új szponzor a Marlboro személyében. Ebben az évben futott először a Citroen teljes idényt, és tőlük várták azt, hogy az oroszlánosokat megverjék. Bár Grönholm vezette a Montét, összetörte a 206-ot és kiesett. A Citroen hármasgyőzelmével tudatta: képesek felvenni a harcot. Burns ötödik lett. Svédországban viszont minden az ellenkezőjére fordult: mindhárom Citroen szenvedett, Grönholm pedig magabiztosan nyert, ráadásul Burns a harmadik lett. Viszont ezután sok baj következett: műszaki hibák hátráltatták a címvédőt, ráadásul a 206WRC nem lett továbbfejlesztve. Burns viszont remekelt: nyerni nem nyert, de 2 második, egy harmadik és egy negyedik helyet szerzett. Grönholm nyert Új-Zélandon és Argentínában, Cipruson a csapat becsületét pedig Rovanpera mentette meg, miután rajta kívül az összes csapattárs kiesett. A szezon második fele sem alakult Grönholmnak fényesen: bár Németországban második lett, utána Finnországban csapágyhiba miatt az élről kiesett. Még egy negyedik és egy hatodik helyet szerzett, a bajnoki cím Solbergé lett. Burns továbbra is remekelt: háromszor lett második, de ezután elfogyott a szerencséje, és az utolsó futamon betegsége miatt nem tudott indulni. Panizzi nyert Spanyolországban, valamint második lett San Remoban. A csapat sem lett bajnok, megverte a Citroen. Ezen események közepette búcsúzott a 206, hogy átadja a helyét a 307-nek.

Kép A 2004-es év sok érdekességet tartogatott: vajon a kupé-alapra épült 307 képes lesz-e a 206 nyomdokaiba lépni? Az idő előrehaladtával a választ megkaptuk, egy igenis meg nemis formájában... A 307 az elődhöz képest hatalmas volt, hiszen a 206 alig felelt meg a szabályoknak. Ám ennek egy előnye volt: az alkatrészeket oda helyezhették, ahová akarták, és a 193 centis Grönholmnak sem volt helyhiánya. A pilóták közül elment Panizzi és Burns is, viszont érkezett Loix. A Montén Marcus rögtön negyedik lett, addigi legjobb eredményét elérve. Svédországban második lett a szervóproblémái miatt, Mexikóban harmadik lett, Új-Zélandon második. Bár Cipruson nyert, szabálytalan vízpumpa miatt kizárták Rovanperával együtt. Finnországban nyert először-hivatalosan- a 307 és Marcus, valamint szereztek két második és két ötödik helyet. Rovanpera egy második és harmadik helyet szerzett két-két 5. és 6. hely mellett. A csapatot sok műszaki hiba hátráltatta, előfordult az is, hogy az autóját a pálya szélén szerelő Harri elbeszélgetett a váltó nélkül csordogáló Marcussal a problémákról... Grönholm sokszor szidta az autót, és a csapatfőnök sem tudta mindig lenyugtatni. Grönholm ötödik, Rovanpera nyolcadik lett; a csapat pedig negyedik.

Kép 2005: új év, új remények. Ám ezek hamar szertefoszlottak: a PSA bejelentette, hogy a költségek miatt csak egy márkája képviseltetheti magát a VB-n, 2006-ban viszont egyik sem áll majd rajthoz. A Citroen ekkoriban sokkal jobban állt, mint a Peugeot, tehát az oroszlánosoknak valami nagyon nagyot kellett volna villantaniuk ahoz, hogy maradjanak. A sok fejtörést okozó 307WRC a szabályváltozás nyomán 30 centivel kiszélesedett, átdolgozták a lökhárítót a hűtés miatt, új alakot kapott a hátsó szárny, a nevét pedig megtoldották az Evo2-vel. Rovanpera távozott, Märtin érkezett. A Montéval álomszerűen indult az idény: Märtin negyedik, Grönholm ötödik lett. Utóbbi a Svéd Ralin Solberggel meccselt a győzelemért, de felborult, és kiesett; Märtin viszont második lett. Mexikóban Marcus a fékekkel nyűglődött, második lett. Ezután még két második, két harmadik és egy negyedik hely következett. Nyert kétszer, Finnországban és Japánban. Märtin harmadik lett Mexikóban, Cipruson és Finnországban, valamint gyűjtött két-két negyedik és ötödik helyet, plusz egy hatodikat. Idény közben gyülekeztek a fekete felhők: távozott Corrado Provera, ráadásul a sikert sikerre halmozó Citroen maradt a WRC-ben a PSA döntése alapján. Tetézte ezt, hogy Märtin Walesben fának csúszott, és navigátora, Michael Park belehalt a sérüléseibe. Az észt ezután visszavonult, helyét Nicolas Bernardi és Daniel Carlsson vette át. Az ő teljesítményük elmaradt a várttól, így a csapat elbukta a bajnoki címet a Citroennel szeben; Grönholm holtversenyben második lett Solberggel.

Ahogyan előre be lett jelentve, a Peugeot elhagyta a WRC-t. Az, hogy mi vezetett idáig többrétű. Bár a 307-es fejlesztése már 2002 tavaszán megkezdődött, a 206-ot 2003-ban nem is fejlesztették, hogy az új autóra koncentrálhassanak; ennek ellenére az 2005 végére is viszonylag fejletlen maradt. Az eredményeket talán lehet indokolni a gazdasági helyzettel, a Citroen felemelkedésével, a Ford és Subaru megerősödésével, az új autó gyerekbetegségeivel. Az FIA folyamatos költségcsökkentési próbálkozásai ellenére a versenyeztetés költségei magasak maradtak, és a PSA sem akarta azt, hogy a két márkája egymásnak "keresztbetéve" harcoljon a sikerekért. Corrado Provera távozása a vég kezdete volt, ráadásul a kivonulás bejelenetése után az autó fejlesztése gyakorlatilag szezon közben megállt. A gumimárka-váltás sem biztos hogy jót tett: pont akkor kezdtek a Pirellivel együttműködni, mikor azt már teljesen leelőzte a Michelin. Grönholm motiváltsága az állandó gondok miatt sem lehetett 100%-os. Mindenesetre a Peugeot kivonult, és a Le Mans-típusú versenyekre, valamint a S2000-es autókra koncentrál. Mint azt említettem, a Peugeot gyakorlatilag rövid életű, de sikeres autóiról és korszakairól híres. A szabályok állandó változásával ki tudja, mikor tér vissza az oroslános márka egy újabb ilyen siker erejéig?

Következő rész: a Hyundai

datas/photos: juwra.com, internet, rallybase.nl